Jankovich Istvan

pribéri Jankovich István

26.01.1920 - 23.01.2002
Keresd mindig a fényt, az igazságot,
szabadulj meg a beléd ivódott régi sémáktól!
Èlj következetesen a SZERETET - az Universum egyetlen
rendszerelvének - jegyében!
A Szeretet csodákra képes!
Ö az Universum legnagyobb ereje.
Èlj Szeretetben és megnyered az életet!

Stefan v. Jankovich

Übersetzung dieser Botschaft: Dr. Margit Schreiber

TÚLÉLTEM A HALÁLOMAT

TÚLÉLTEM A HALÁLOMAT

VISSZATÉRÉS A KLINIKAI HALÁLBÓL

Ha eltunik a látás: a FÉNYESSÉG határtalan Lesz!
Ha elmúlik a hallás:  az örök mélységbe száll a SZÌV!
Ha az érzékszervek megszunnek muködni:
Képes lesz az ember megszabadulni a világ minden
benyomásától, ésegyessülni tisztán, nyíltan és teljesen
a MINDENSÉG-gel
Korlátlanul, széttárulva mint egy éleszto zsello , melyet az
emberiség nem képes iránytani.

Lao-Ce

zurück zur Seite ...Stefan v. Jankovich

YouTube: Jankovich Istán halálközeli élménye

Ki voltam én?

Ki voltam én?

Jó polgári családban, a Vízönto jegyében és a Mérleggel, mint Ascendens csillagképpel, Budapesten születtem. Húgommal együtt szüleim szereto gondoskodásában, szigorúan katolikusként nevelkedtem. Mivel apám az elso világháború elott nemzetközileg is híres atléta volt, érdekeltek a sportesemények.
   Nekem is a sport-teljesítmények és gyozelmek voltak leghobb vágyaim. Anyám festomuvész volt és egy ismert épitész-családból származott. Így ez a világ is hozzátartozott gyermekkoromhoz. Ezek a hatások formálak jövomet is: Budapesten, Münchenben és Londonban tanultam és építészmérnöki diplomát szerztem. Emellett sokat sportoltam, és kedvtelésbol a festészet különbözo formáit is muveltem. Kötelességtudásomnak és tehetségemnek megíeleloen az iskolában mindig igen jó tanuló voltam. Gondolkodásmódomat a technikai tudományok határozták meg. A reáltudományok - a samok, a geometria és a fizikai törvények - megismerése felé vezetett az utam. Pályám kezdetén, közvetlenül a második világháború szép sikereim voltak Magyarországon mint építésznek.
   A szovjet segítséggel megvalósult puccsszeru kommunista hatalomátvétel idején (1948-ban, a valaha igen híres Muegyetemre vonultam vissza, ahol mint tanársegéd, asszisztens, majd mint a városépítészeti tanszék docense muködtem.
   1956 o szén, a forradalom kitörésekor, október23-án, majd az ezt követo szabadságharcban diákjaimmal fontos szerepet játszottam. Én fogalmaztam meg a muegyetemi ifúság tízpontos követel´sét, amelynek jelentos szerepe volt a forradalom kirobbanásában.Ez volt az elso leírott megfogalmazása a demokratikus szabadságra való törekvésnek. Ezért a rendszer elleni megbocsáthatatlan bunért köröztek egészen 1989-ig a kommunista hatóságok. Életement a kötél állati halálra ítélés elol azzal mentettem meg, hogy idejében nyugatra menekültem. A forradalomnak a szovjet invázió által történt könyörtelen leverése után családommal Ausztriába menekültem. Svájcot választottam új hazámnak és mint menekült, Zürichben telepedtem le. Itt alkalmazottként dolgoztam híres épitészeti irodákban, majd 1960 januárjában megnyitottam saját irodámat. Eros akarattal és igyekezettel túljutottam a beilleszkedés nehéz szakaszán s végül karrierem csillaga ismét emelkedni kezdett.
   1964-ben következett balesetem, s ez felfelé ívelo karrieremet szó szerint is kettétörte, és kihúzta alólam a talajt. Gyakorlatilag ismét mindent elvesztettem, amit addig megszereztem. Elozoleg lelkes sportoló, több nemzeti és nemzetközi bajnokság résztvevoje és gyoztese is voltam. Ez egyszerre véget ért. Anyagilag pedig a tönk szélére kerültem.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Így történt:

Így történt:

Mint utas igen súlyos autóbalesetet szenvedtem, melynek során barátom autóból kirepültem és 18 csonttöréssel, eszméletlenül fekve maradtam az úton.
     Halálélményem feltehetoen szívmuködésem megszunése pillanatában kezdodött, vagyis a vérkeringés megszakadása után. Az agysejtek az oxigénhiány következtében kezdtek elhalni. Ez volt az a pillanat, amikor asztráltestem, az a finom anyagú szubsztancia, mely az életenergia hordozója, továbbá a lélek, illetoleg minden magasabb szellemi tevékenység kilépett anyagi testembol. Az eszméletlenség ideje alatt nem volt lehetoségem arra, hogy bármit is észleljek, mindenesetre semmire sem emlékszem. Tudatom a tudatalatti tevékenységekkel együtt teljesen megszunt. Ekkor még valójában élo, de eszméletlen ember voltam.
     A klinikai halál állapotának kezdetén, az elhalálozási folyamat elso szakaszában, amikor saját EN-em és valóm magasabbrendu része elvált súlyosan megsebesült, mulandó, anyagi testemtol, úgy tunt nekem, mintha függöny húzódott volna fel elottem, mint egy színházban, az eloadás kezdetekor. Egy eloadás kezdodött el, melynek során újra átéltem a földi életemet az "eloadás" felvonásokat és jeleneteket tartalmazott. Én az ismeretlen számú felvonások közül az elso hármat említem. Ezek az élmények oly mély benyomást hagytak bennem, hogy ezután egészen más, - más gondolkozású - emberré váltam. A klinikai halál állapotának a kezdetén, vagyis a kilépéskor, az úgynevezett "out of body" állapotban, magyarul: a testen kívüli állapotban, megismerhettem az ÉN-tudatom egyre nagyobb távlatait. De ezek a távlatok már nem a természetes anyagi, hanem a természetfölötti transcendentális világba tartoznak. Három szakaszt, felvonást illetve fázit ismertem meg. Ha a sok hasonló beszámolót tanulmányozzuk, mindig ezt a három három fázist ismerhetjük fel:

  1. Kilépés és a halál tudomásulvétele;
  2. Saját halálunk megfigyelése és a fényesség élménye;
  3. Élet-film és ítélet.

Ezeken belül mindig négy jelenetet észleltem, egyeseket akkor "intermezzó"-ként jellemeztem.

1. fázis: Kilépés és a halál tudomásulvétele

1. fázis: Kilépés és a halál tudomásulvétele

A halálélmény tulajdonképpen a szívmuködés megállásával, vagyis a vérkeringés leállásával kezdodött. Oka a sejtek oxigénellátásának hiánya. Ekkor az agy már nem tekintheto az EN-tudat híánytalan ès teljes hordozójának. Erre következett a nem anyagi részeim elválása az anyagi testemtol. Hogy történt ez? Úgy éreztem, hogy egy sötét, szuk csövön, alagúton kellett keresztül jutnom, hogy elérjem a túloldalon ragyogó világosságot.
     Átjutva egyszerre ismét visszatért tudatom - rögzitettem akkor. Éreztem, hogy megszabadultam egy félelmetes, nyomasztó, szorongató állapottól. Mintha egy szuk, sötét alagúton átjutva a szabadba érkeztem volna. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy visszanyertem tudatomat, tehát vagyok. Semmiféle fájdalmat nem éreztem. Elso megállapításom volt: "Túléltem az összeütközést". De "felébredésem" nem olyan volt, mint amilyennek várnák, - ugyanis egyszersmind világosan éreztem:MOST HALOK MEG.
     Igen elcsodálkoztam azon, hogy a halált egyáltalán nem találtam kellemetlennek. Nem féltem a közeledo haláltól. Teljesen természetes, magától értetodo volt, hogy meghalok, s végre elhagyom ezt a földet. Életem folyamán soha nem hittem volna, hogy ilyen szépen és egyszeruen meg lehet válni az élettol, s egyszerre nem kapaszkodunk már görcsösen az életünkhöz. A halállal kapcsolatos ismereteink hiánya okozza, hogy annyira ragaszkodunk az élethez. Keresztény vallásunk igen kevés információval szolgál a halálról és a halál folyamatáról, s arról, ami a halál után következik.
     Balesetem során szerencsére nem kellett hosszú haláltusát átélnem. A balesetkeztében elszenvedett sokk során anyagi testemtol hirtelen vált el az ÉN-tudatom, életenergiát hordó testem, lelkem és szellemem. Igen megkönnyebbültnek éreztem magam ezáltal, s ezt az állapotot nagyon szépnek, természetesnek és rendezettnek találtam.Egyenesen megváltottnak éreztem magam és az volt valahogy az érzésem:"Csakhogy már ennyire jutottam"... Minden félelem nélkül gondoltam: "Boldog vagyok, hogy meghalhatok." Ugyanakkor bizonyos kíváncsisággal vártam, hogy mi fog még történni velem. Boldog voltam, izgatott és kíváncsi, mint egy kisgyermek karácsony elott.
     Úgy éreztem, hogy lebegek és ugyanakkor csodálatosan szép hangokat hallottam. S ezekhez a hangokhoz harmonikusan illo form´kat, színeket és mozgást észleltem. Valahogyan úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Test nélküli szellemi lények vettek körül, akik szeretetet, jóságot, vidámságot sugároztak felém. De nem tudtam meghalt rokonaimat, barátaimat felfedezni közöttük. Isteni nyugalom és soha nem tapasztalt harmónia töltötte be tudatomat. Maradéktalanul boldog voltam, semmi probléma sem nyomasztott. Egyedül voltam, egyetlen földi lény sem zavarta isteni nyugalmamat. Gyakran elgondolkoztam azóta, hogy akkor eszembe jutt-e valami földi probléma, vagy egy személy, - de semmi hasonlóra sem tudtam visszaemlékezni. Szinte mindent elfelejtettem.
     Mint már említettem, egészen egyedül voltam, teljesen boldog, és egy eddig soha nem tapasztalt harmonikus állapotban. Csak egy határozott érzésem volt a fényesség láttán, ahogyan a zsoltár mondja: "Közelebb hozzád, Istenem..." Így tovább lebegtem, mind közelebb a fényhez, a fényességhez, melyet ISTEN-nek éreztem.
     A boldog halálnak ez az elso szakasza, a teljes megelégedettség, egy "intermezzó"-vá változott, melyben egyre nagyobb isteni harmóniát észleltem. A harmonikusan szép zene hangjai mingig erosebbek és szebbek lettek, mindent elárasztottak. Színek, formák, mozgások kisérték a zenét. A színek ragyogóak, kristálytiszták és világítóak, s ugyanakkor pasztell-árnyalatúak és valószínutlenül szépek voltak. Leginkább ahhoz hasonlíthatnám, amit egy csodálatos naplementekor láttam Genfbol New Yorkba repülve, 10 000 méter magasban. Annyira szépnek ismertem meg ezeket a formákat és jelenségeket, hogy azóta tudatosan keresem oket, megpróbálok festeni és az üvegíestészethez is fordultam. A színes üveg kristálytiszta színei a törési felületeken, melyek különbözo oldalakról fényben ragyonnngnak, mindig erre a csodálatosan szép színjelenségre emlékeztetnek.
     Boldog voltam - sokkal boldogabb, mint eddigi földi életem során a legboldagabb helyzetben. Csodálatos érzés volt. Ezt igyekeztem kifejezni az üvegképpel, melynek címe: "Ember a kozmoszban" (1969). Ki akarja fejezni az isteni aktív és passzív eroket, melyek hatása alatt a lefelé mutató háromszög csúcsánál fejlodik ki a teremtés következményeképpen az anyag, a kristályok, az élet, a növény- és állatvilág és végül is az EMBER.  (Az üvegkép 3,00 m x 3,00 m és Luganóban a "Palazzo Massonico"-ban áll.)

2. fázis: Saját halálunk megfigyelése és a fényesség élménye

2. fázis: Saját halálunk megfigyelése és a fényesség élménye

Ez után a csodaszép intermezzó szétnyílt a függöny, és egy uj felvonás vette kezdetét. Érdekelt, hogy tulajdonképpen mi is történt velem! Igen különös volt, hogy lebegni éreztem magam ... Igen, én valóban lebegtem is egy többdimenziós térben. A baleset helye fölött voltam, s láttam súlyosan sebesült, élettelen testemet ott feküdni, pontosan olyan helyzetben, ahogy késobb az orvosoktól és rendors´gi jelentésekbol megtudtam. Az egész jelenetet egyszerre több oldalról láttam, világosan és átlátszóan. Láttam az autónkat is és az embereket, akik a baleset színhelye körül álltak, még az autósort is, amely a körülállók mögött összetorlódott. Az elso pillanatban sokkírozott halott testem, hullám meglátása. Eddig saját magamat a testemmel azonosítottam, most láttam, hogy én nem a testem vagyok, hanem az ÉN-em test nélküli és az én ÉN-em, vagyis saját magam.
     Körülálltak az emberek. Megfigyeltem egy kicsi, eros, kb. 55éves férfit, aki megpróbált elsosegélyt nyújtani. Pontosan hallottam, amit az emberek egymás között beszéltek, azaz tulajdonképpen nem "hallottam", hiszen én fenn lebegtem és élettelen testem lent feküdt a földön, fülemmel együtt. Mégis tudomásomra juthatott, amit az emberek mondtak, sót az is, amit gondoltak, - valószínuleg valamiféle gondolatátvitel következtében, mely nem ebben az anyagi világban folyik le. Az említett férfi - egy orvos volt -, jobb oldalamon térdelt és a bal karomba adott egy injekciót. Két másik személy a másik oldalon tartott engem és megszabadított ruháimtól. Láttam, hogy az orvos egy fadarabbal szétfeszítette a számat, hogy eltávolítsa onnan az üvegdarabokat. Többek között azt is észrevettem, amikor az orvos megfogott, hogy kezeim és lábaim is el vannak törve, és hogy mellettem jobbra vértócsa terül el. Majd megfigyeltem, ahogy az orvos megkísérelte, hogy mesterségesen, és ahogyan megállapította, hogy a bordáim is töröttek. Meg is jegyezte: "Nem tudok szívmasszázst alkalmazni." Pár perc múlva felállt ´s így szólt: "Nem megy, nem lehet többet tenni, meghalt". ("Gia morto.") Berni, svájci német dialektusban és egy kissé komikus olasaggal beszélt.  
     Majdnem nevetnem kellett ezen a komikus jeleneten, hiszen én tudtam, hogy élek, mert "Én nem haltam meg." Csak néhai testem hevert lenn. Mindezt igen komikusnak találtam, de nem zavarónak. Ellenkezoleg: egyenesen szórakoztatott , hogy láthattam ezeknek az embereknek a fáradozásait. Legszívesabben lekiáltottam volna "onnan fentrol": "Halló, emberek! Itt vagyok, élek! Hagyjátok a testet úgy, ahogyan van. Én élek! Jól érzem magamat..." De ok nem értettek engem, s én egyetlen hangot sem tudtam kiejteni, hiszen "fent" nem volt sem torkom, sem szám.
     Különös volt, hogy nemcsak a hangosan elhangzott szavakat, hanem a baleset színhelyén lévo emberek gondolatait is felismertem és megértettem minden nyelven. Például egy tessini asszony egy 7 év körüli kislánnyal igen megrémült, amikor holttestement meglátta. A kislány azonnal el akart futni, de az asszony jobb kezével szorosan fogta ot és gondolatban egy "Miatyánkot" és egy "Üdvözlégy Máriát" imádkozott, ´s könyörgött Istenhez az itt szerencsétlenül járt fiatalember buneinek bocsánatáért. Mély benyomást tett rám ennek az asszonynak önzetlen imája és boldog voltam segítségéért. Nagyon örültem neki és erot adott nekem. Ugyanakkor egy szeretetteljes sugárzást is éreztem, mely belole áradt.
     O volt az egyetlen az ottlévok között, aki valóban egy haldoklónak igazi lelki kíséretet nyújtott és evvel segített.
     Egy idosebb, sovány, magas, bajuszos férfi ugyanakkor igen negativan gondolt rám: "No igen, ezt utolérte a sorsa. O maga volt a hibás. Egyike volt azoknak, akik sportkocsijukkal minden figyelem nélkül robognak át a környéken. Szerettem volna "fölütol" odaszólni: "Hallgass el ezzel a buta beszéddel. Nem én vezettem, nem voltam hibás, mert én csak utas voltam." Éreztem ennek az embernek a negatív, rosszindulatú sugárzását is.
     Mindent egybevetve, igen érdekes volt onmagamat holtan látni ott "lent", fölürol, mint nézo, minden különös érzelem nélkül, abban a biztos túlvilági tudatban, hogy hiszen én "tovább élek". A nem anyagi, szellemi érzékszerveim jól muködtek és értelmem mindent regisztrált. Észleltem, ezeket kiértékeltem, tehát döntöttem és gondolkoztam. Ugyanakkor nem éreztem semmi földi megkötöttséget. Kb. három méter magasan lebegtem a szerencsétlenségos térben. Ekkor következett egy második "intermezzó". Egy felvonás így véget ért és élményeim újabb jelenettel folytatódtak.
     Elfordultam a baleset helyétol, mert már nem érdekelt. El akartam repülni, és ... máris repültem. Minden megnyugtató, harmonikus, csodaszép volt. A hangok, a fényjátékok egyre erosödtek, egyre teljesebbé váltak és elárasztottak engem és egész környezetemet. Világosan éreztem egy harmonikus rezgést. Majd láttam a Napot, a Fenyességet, valahol jobbra fent. Nem tudom, miért ott, de jobbra fent láttam lüktetnies nem fölöttem. Ezért ebbe az irányba akartam repülni, és máris repültem erre tovább. A Nap egyre világosabb lett, egyre sugárzóbb, egyre lüktetobb. Csodálatos és érthetetlen volt, hogy minél közelebb kerültem száguldó repülésemben a Naphoz, annál inkább vonzott és annál kevésbé vakított. Ma már értem, hogy miért tartja sok ember és vallás a Napot Isten szimbólumának, - vagy akár Nap-istent imádnak.
     Egyedül repültem tovább, mégis olyan érzésem volt, hogy nem vagyok egyedül, hanem jóságos, test nélküli üdvözült lények vesznek körül, akik az isteni szeretetet, vidámságot, boldogságot sugározták felém. Minden megnyugtató, harmonikus és csodaszép volt.

2. fázis: Saját halálunk megfigyelése és a fényesség élménye

A súlytalanság élménye és a szabad repülés olyan mély hatással volt rám, hogy gyógyulásom után egy svájci pilótaiskolában megszereztem a sportrepülojogosítványt. S ha idom engedi, fölrepülök magasan a ködlepte völgyek fölé, ahol emberek problémákkal terhelten élnek. Elrepülök például Luganóból a Pó-síkságon át a Földközi-tengerig. Amikor a Nap délután jobbra van fölöttem, akkor újra úgy érzem, hogy mindent eláraszt az isteni fény, energia és valóság. Ha problémáim vannak, ezt az ezoterikus repüloterápiát alkalmazom, hogy új erot gyujtsek.

3. fázis: Életfilm és ítélet

Ez az intermezzó, - a Nap felé repülés - meglehetosen rövid ideig tartott. Hirtelen "Állj"-t éreztem és egy hangot hallottam, mely szeretetteljes, de határozott módon így szólt hozzám: "Állj! Te, a volt István, még nem repülhetsz Istenhez, mert nem vagy ehhez elég érett és tiszta. Eloször számot kell adnod elmúlt életedrol." Ez óriási sokk és kiábrándulás volt számomra. Azt hittem, hogy most a végcélomhoz repülhetek, az Isten-nel egyesülhetek, de nem.
     És ekkor egy fantasztikus, többdimenziós eloadás következett, amely számtalan képbol állt és jeleneteket idézett vissza, elmúlt életembol. Hányat? Nem tudom. Hogy valamilyen nagyságrendet megállapíthassak, akkor a kétezres számot jelöltem meg, de esetleg 10 000 vagy még ennél is sokkal több kép lehetett. A baleset utáni hetekben még több százra visszaemlékeztem. Sajnos nem voltam képes mindent hangszalagon rögzíteni.
     Alapjában véve a számok nem is fontosak. Valamennyi jelenet kerek egész volt. Értelme volt. A Rendezo ezt az életfilmet valahogy hátulról kezdve göngyölítette le, úgy, hogy elso jelenetként halálomat láttam, míg utolsónak mutatta születésement, gyertyafény mellett, éjfél után, nehéz körülmények között, otthon, Budapesten.
     Azzal kezdodött tehát, hogy újra átéltem halálomat. A második jelenetben a Gotthardon utaztam, mint utas, az autóban. Ragyogó napfényben szemlétem a hegyek hósapkáit. Felszabadultnak ´s igen boldognak éreztem magamant. A jeleneteket nemcsak mint foszereplo, hanem ugyanakkor, mint nézo is szemléltem. Más szavakkal: úgy tunt, hogy magasan környezetem fölött egy többdimenzios létben lebegve, föntrol, lentrol, sot minden oldalról, kívülrol és belülrol egyszerreláthattam és élhettem át a történéseket. Mindezt, amit láttam, hallottam, éreztem, sot azt is, amit gondoltam, azt, hogy milyen belso tudattal hoztam döntéseiment, mindez tudatossá vált az ÈN-emben. A gondolatok is valóságokká lettek.
     A lelkem, illetve a lelkiismeretem, érzékeny szerszám volt. Felbecsülte gondolataimat és döntéseiment, és azonnal ítéletet alkotott rólam, hogy ez vagy az a döntésem jó, szeretetteljes, vagy rossz, önzo meggondolások alapján történt.
Igenfigyelemremélto volt, hogy azokban a jelenetekben is felmerültek harmonikus, pozitív emlékek, amelyeket a jelenlegi társadalmi vagy vallási morál mint rossz tetteket, vagy vallási szempontból bunöknek ítél meg. Másrészt a földi életben tudatosan véghezvitt, ún. "jócselekedet" rosszként értékelodik, amennyiben az alapszándék negatív volt, vagyis a véghezvitel kozmikusan hibás volt, ha a cselekedet önzo célt szolgált.

3. fázis: Életfilm és ítélet

A jó és a rossz itt egészen más mértékkel méretik. Ez abszolút, tehat nem korlátozzák emberileg eloreprogramozott elképzelések, értelmezések és gondolkodás-modrllek. Hány ember gondolja, hogy egyedül o ismeri az igazságot és illetékes annak "hirdetésére"- Mennyi ideológia, vallás, szekta, filozófiai irány és vallási jellegu csoport, melyek ma gombaként monek ki a földbol, mert az emberek elvesztették eredeti hitüket, - tartják magukat egyedül igaznak. Megismerhettem, hogy ott "fent" semmiféle gondolatmodellnek nincsen értéke, mert ott csak a szeretet, az általános kozmikus harmómia törvénye érvényes. A nehézség az, hogy ezt nem tudjuk felismerni és a mindennapi életben magunkra alkalmazni.
    Hogy ítélkeznek felettünk: MENE TEKEL FARE "megmérettél és könnyunek találtattál", - osrégi gondolata az emberiségnek.
    A második figyelemre méltó jelenség volt, hogy az e szerint az abszolút mérték szerint negatívnak ítélt tettek és elhatározások az ítélet és a bánat után eltuntek. Csak azok a jelenetek maradtak meg, amelyekben én és az érintettek boldogok voltunk, amikor a harmonia nemcsak bennem, hanem egész környezetemben uralkodott, s amikor valamennyi résztvevo pozitívan viszonyult a cselekedeteimhez.
    Azt hiszem,

Az újjáélesztés

Az újjáélesztés

Text aus dem Buch: TÙLÈLTEM A HALÀLOMAT pribérí JANKOVICH ISTVÀN
ISBN: 963 7940 35 9

 

 

 



zurück zu "Stefan v. Jankovich"

 

 

In Komarom
Familie Stevan von Jankovich
Töchter Agnes und Marta am Balaton.
Architekt Stefan von Jankovich, er entwickelte das Baukastensystem JANKOSWISS.
Auf dem Segelschiff Reha entstanden von dem Künstler Stefan von Jankovich viele Aqarelle.
1988 wurde im ZDF "5 nach 10" die Diskussion mit dem Thema "Reinkarnation" mit Stefan von Jankovich gesendet.